Viry csak állt ott, és várta a szemből át fele jövő Petert. Rossz érzés fogta el, amikor jött át fele az úttesten, eszébe jutott, ami Dáviddal történt, de végül nem lett semmi baj.

- Szia Cica!!- smárolta le a meglepett lányt.

- Mi járatban??- kérdezte Viry a csók után egy kis levegő után kapva.

- Épp egy jó csajt keresek, de eddig még eggyel sem találkoztam!!- szívózott a srác.

- Igen??- bökte meg a lány.

- Vicceltem cicám!! Te vagy a legcsodálatosabb!!- bókolt a srác.

- Köszönöm!! De most tényleg, mi járatban?? És pont ennél az elhagyatott kórháznál??

- Eljöttem hozzád!! Csak eltévedtem, mert még sosem voltam nálatok, csak a címedet tudom!!

- Értem!! Hát… remélem nem haragszol meg, de nem a legjobbkor jöttél. Az igaz, hogy itt van anyu, és már be szeretnélek mutatni neki, de viszont a húgomnak most halt meg a barátja.

- Tényleg?? Hogy történt??

- Elütötte egy autó!!- sütötte le a szemét.

- Akkor ezért voltál olyan rémült, amikor átjöttem az úttesten??- emelte fel az állát a srác. Viry csak bólintott.- Nyugodj meg Cicám, sosem foglak elhagyni!!- és megcsókolta a lányt. Virynek egy könnycsepp futott végig az arcán, mert Dávid is ezt mondta egyszer Vivinek. Még tisztán emlékszik húga szavaira: "Éppen egy parkban sétáltunk, amikor megeredt az eső. Beálltunk egy eresz alá, és ott vártuk, hogy elálljon az eső. Egy kisfiú sírt mellettünk az anyukáját keresve. Szembefordultam Dáviddal, és hozzábújtam, majd halkan megkérdeztem:

- Ugye te sosem hagysz majd el??

- Sosem!! Örökké itt maradok veled!!- és elcsattant az első csókunk!!" álmodozott Vivi. Egy valamiben igaza volt Dávidnak. Örökre ott marad majd Vivivel, csak sajnos már nem testben, hanem csak a szívében. Viry hüppögött egyet. Peter még szorosabbra fogta az ölelését. Így álltak vagy egy 10 percig, aztán Virynek eszébe jutott, hogy haza kéne mennie, viszont Peternek sincs hol aludnia. Kénytelen lesz haza vinni.

- Szívem, szerintem induljunk!!- bújt ki a karjai közül. A srác csak bólintott. Megfogták egymás kezét, és elindultak. Megálltak a buszmegállóban, és pár pillanat múlva már ott is volt a busz. Peternél volt pénz, de hát, ahogy jöttek úgy is mennek vissza, azaz jegy nélkül. Leültek egymás mellé, és Viry Peter vállára hajtotta az övét, a srác pedig elkezdte simogatni. Viryre rátörtek az emlékek. Ahogy az apukája így simogatja a fejét, és mesét mond neki. Soha sem sírt még mások előtt, mindig erős volt, és ezt sem most akarta elkezdeni. Tartotta magát. Nehezen, és már oly sokadjára, de visszatartotta a könnyeit. Végre elértek a végállomáshoz. Leszálltak, és útba vették a házukat. A kapuban megálltak, és Viry már épp nyitni akarta az ajtót, amikor Peter visszarántotta.

- Mi a baj??

- Én… én nem megyek be!! Elég gond van már itt, nem kellek még én is!! Holnap találkozunk!!- puszilta meg a lányt, és elindult.

- Ne!! Ne menj el!!- szaladt utána Viry.- Bármikor máskor elmehetsz, de ma ne!! Ma… szükségem van rád!!- kezdett el sírni Viry. Az már nagy szó, ha mások előtt sír.

- Jól van, nem megyek!!- mosolygott rá kedvesen a fiú, és visszamentek a kapuhoz. Viry kinyitotta az ajtót, és bementek. Az egész ház csendben volt, csak a konyhában égett a villany. Levették a cipőjüket, és kézen fogva mentek a konyhába. Meglepő látvány fogadta őket, Viky, Vera de még Vivi is ott volt a konyhában. Úgy látszott valamelyest megnyugodott.

- Sziasztok!!- köszönt Viry.

- Jó estét!!- köszönt illedelmesen Peter. Viky csak mosolygott, Vera nem tudta mit szóljon, Vivi meg… amint meglátta őket, felpattant, és felrohant. Viky súgott valamit Verának, ő bólintott, így a tesója után szaladt.

- Üljetek le!!- mondta halkan Vera. Illedelmesen helyet foglaltak, és vártak. Csönd volt. Túl nagy csönd. Kínosan nagy csönd. Aztán végül Viry megszólalt.

- Anya, bemutatom Petert, Peter, ő itt az anyukám...