Vera lassan megkóstolta a spagettit. Elmosolyodott, miközben lánya feszülten várta a reakcióját.

 - Hogy álltok a pakolással? - kérdezte az anyuka.

 - "Tehát ízlik neki" - vágott elégedett képet Viry, és evett tovább. Tényleg nagyon jól sikerült a tésztája :]

 - A pakolással? Jól, de nem fért bele a hajszárítóm a bőröndbe. Majd Vivihez dugom - vigyorgott Viki.

 - Ahha, persze... - dünnyögte Vivi.

 - Jaj, te is itt vagy?

 - Hehe, nagyon vicces Viki... Nem is tudom, nem lehet, hogy a nővéredre ütöttél? Viry is ilyen majom, mint te...

 - Nyugi hugi, te is tőlünk örökölted - szólt bele Viry is, de Vera ezt a társalgást nem nézte jó szemmel. Vivi nem szokott így viselkedni. Piszkálódni persze szeretett, de ez a meglátombennedaszálkát dolog nem jó. Mondjuk még mindig jobb ezt tűrni, mert legalább él, és nem vetette magát a Dunába Dávid miatt. Viki is viszonylag életvidám, pedig neki is lenne oka pszichológushoz járni. De ezek a lányok tartották magukat. Még nem "nőttek fel", vagyis nem töltötték be a 18-at, mégis, az élet sok problémát adott már nekik. Megtanulták, hogy ne adják fel...

 - Xar, hogy sose vagy itthon, anyu - terelte másra a szót Vivi. Vagyis beismerte, hogy Virynek igaza volt xD

 - Most is itt vagyok! - sóhajtott egy mosoly kíséretében Vera. De ő is tudta, hogy lányainak nagyon hiányzik. Neki is hiányoznak ők... Nem is ismeri őket igazán, csak a múltjukat, a közös emlékeiket... A pillanatnyi dolgokról tud. De ez nem elég, érezte, hogy nem. Szükségük van rá. Vagy már nincs is? Hisz olyan nagyok, mint egy 30 éves! Érettek, komolyak... Együtt annyira erősek. Legjobb barátok, testvérek... Furcsa ez. Nem is bírt hirtelen dönteni: hozzátegye a mondatához, hogy 'kislányom', vagy ne?

 - Igen... - szólt tömören Viry. Az ebédet hamarosan befejezték. Vera mosogatott, és hagyta a gyerekeket rámolni.

 Vivi felbattyogott a szobájába, de majd' kidőlt a mélabússágtól, amit az alváshiányra fogott, ezért előtte hideg vizet locsolt az arcára. Aztán ledőlt az ágyára, és a csomagját bámulta hason fekve. Össze-vissza hajigált bele mindent. Káosz. Normális esetben ilyet nem tenne. Feltápászkodott, hogy a fehérneműit is előhalássza, de ekkor csörgött a mobilja.

 - 0049... - nézte a szám kezdetét. Ki keresheti? Felvette, és beleszólt: - Igen, tessék.

 - Hallo. Te vagy az, Katie? Itt Andreas. Nem írtál, mi van veled? - hadarta valaki németül.

 - Hallo... - szólt bele a lány, de a fiúnak be nem állt a szája, ezért nem jutott szóhoz.

 - Ohh, Bill és Tom üzenik, hogy ők is [...]!  - ezt Vivi nem értette. -  A magyarországi koncerten [...]

 - Várj, kérlek! - szedte össze végre magát Vivi. Sajna nem értett minden szót, nem volt még olyan igazi profi... - Nem Katie vagyok. Szerintem téves számot hívott... hívtál.

 - Komolyan? Hát ez [...], akkor én [...]

 - Mégegyszer, lassabban, kérlek! Nem igazán értem.

 - Umm, beszélsz németül?

 - Persze, vagy talán az előbbi mondataimat kínaiul mondtam?

 - Okéoké... Tehát nem ismered Katie [...]-ot?

 - Semmilyen Katát nem ismerek. Sajnálom.

 - Semmi, én sorry, hogy zavartalak. Akkor bye :]

 - Bye... - tette le a lány. Ilyen se volt még vele. Ki lehet olyan hülye, hogy Németországból magyart hív, de úgy, hogy le nem ellenőrizné a számot előtte? Vicces... Legalábbis Vivi kedvét feldobta, így nekilátott pakolni. Hamar kész lett. Viszont elfáradt, így elaludt.

 A délután eseménytelenül telt. Este Vivi a telefonálóval álmodott. Egy helyes srácnak képzelte. Aztán pedig megjelent Dávid, Vivi elkezdte elüldözni a német srácot, hogy Dávidnak bizonyítson, de volt barátja nem hagyta. Megmagyarázta a lánynak, hogy lépjen túl lélekben is a dolgon, és ne zárkózzon be. Vivi álmosabban kelt fel, mint ahogy lefeküdt.

 Reggel Vera bejelentette, hogy a szomszéd kisfiú átjön hozzájuk, vigyázniuk kéne rá, mert a szülei valahová elmennek, és nincs kire hagyni.

 - Oké, mikor jön? - kérdezte Viki.

 - Délre, de már megfőztem, pörkölt van, meg tészta. Mennem kell vásárolni, addig majd ebédeljetek meg vele, rendben?

 - Persze! - felelték kórusban, és várták a kölyköt. Hamar betoppant, egyik lábáról a másikra ugrált. Jól neveltnek tűnt. Tűnt...

 Vera elment, Viry megterített, és leültek enni.

 - Ugye szereted a pörköltet? - kérdezte kedvesen Vivi. Imádta a gyerekeket.

 - Igen... - habozott a kis vendég, Benji. Közben Viki szedett neki.

 - Akkor jó étvágyat!

 Már 10 perce ettek, amikor a lányoknak valami feltűnt. Benji turkálta a tányért, és ez egyre rosszabb lett. Egy húsdarab a földön. Tészta Vivi ölében. Megint. Megint...

 - Benji, mit csinálsz? - dühöngött Vivi, de Viry leintette:

 - Még csak 4 éves!

 - Na és?

 - És vendég!

 - Na és?

 - Véletlen csinálta!

 - Ahha. Az elsőt még elhiszem. De a többi három elég gyanús...

 - Akkor meg tetszel neki - vihogott Viki, miközben tesója mellé állt a szemeteshez.

 - Takaríthatunk...

 - Fuuuuuuuuuuuuuujjj - kiáltott fel hirtelen Benji, és az egész tányért a padlóra dobta. Az széttört nagy kecsesen, a tartalma szétfolyt.

 - Benji! Ezt mért kellett?

 - Hagyma volt benne. Utálom a hagymát. Csak a parasztok esznek hagymás kaját.

 - Te is azt ettél idáig... - tette hozzá Vivi, mert kezdett begurulni. Érdekes, nővérei ezt mulatságosnak találták. Pedig...

 - Viszont alig ettél. Csinálunk gyorsan valamit. A tejbegrízt szereted? - bájolgott Viki.

 - Igeeeeen!!! - ugrált Benji. Viki elkészítette a tejbegrízt, amialatt Vivi és Viry takarítottak. Majd lehűtötte, hogy ne égesse meg a kis Benjike a száját, és odanyomta elé.

 - Nagyon finom! - tapsolt a gyerek, és már a fél tányérral bekebelezte, amikor Vivi benyögte:

 - Pedig hagyma van benne...

 - Mi??? - hüledezett Benji. - Hol a mosdó? - kérdezte, Viki megmutatta, és odarohant.

 *öklendezés*

 - Ez most mit csinál?

 - Hány... - fintorgott Viry a vécéből kiszólva. Ő kísérte el Benjit.

 - Hol van már anyu? - türelmetlenkedett Vivi. Ahogy ezt kimondta, Viry felefonja sípolt. Sms. Mivel Viry nem volt ott, Vivi megnézte. Látta, hogy Verától jött, ezért elolvasta. - Áhh, találkozott valakivel, és teáznak...

 - Kik?

 - Anyu - forgatta a szemeit Vivi. Ekkor Viry kiáltott:

 - Van egy kis baj...